Pfizer ellátási lánc és kapacitás kezelés Opcenter (Preactor) segítségével

Azt hiszem, hogy aki nem volt járatos korábban a gyógyszeriparban, az is megismerte a Pfizer nevét az elmúlt években. Most, amikor a világ hatalmas vakcinaéhségét próbálja kielégíteni a Pfizer, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eszközt használ az ellátási lánc kezelésére és a termelés felfuttatásának tervezésére.

Pfizer termeléstervezési projekt indulás

A Pfizer Opcenter (Preactor) utazása 2002-ben indul az angliai Sandwichi gyárban. Akkoriban a Pfizer már naponta csak az Egyesült Királyságban 2,7 millió embert látott el napi gyógyszerrel.

Jayne a Pfizer, Sandwich üzleti integrátora, és annak kezdete óta részt vesz a Preactor projektben. Megmagyarázza az akkori helyzetet. Mivel a végtermék csodával határos módon a gyógyszertárban mindig megjelent, így senki nem is látta annak szükségességét, hogy minimálisnál több interakció legyen a csoportok között. Az eredmények a várakozásoknak megfelelőek voltak. A termelés és az ellátási lánc tervezésében jelentős időt fordítottak a tűzoltási tevékenységekre, a menedzsment szempontjából nem volt egyértelműen látható a kép, és helyi szinten abszolút nem volt látható, hogy az egyes területek miként hatottak a többire.

„Az egyes területek mindegyike profitál a Preactor használatának előnyeiből a véges kapacitású ütemezésen keresztül. Optimalizált munkafolyamat minimális szűk keresztmetszetekkel, masszívan fokozott rugalmasság megrendelések esetén és gyors újraütemezés a követelmények gyors változásakor és „Mi lenne, ha?” forgatókönyvek. Amikor ezeket végigvisszük az egységes ellátási láncon a teljes haszon nagyobb mint az egységek külön optimalizálásából származó.”

Pfizer ellátási lánc
Koordinátor

Kultúraváltás a gyógyszeripari termeléstervezésben

A Pfizer egy kutató vállalat, és ebből adódóan nem egy klasszikus gyártó cégként kell tekinteni rá. Itt az uralkodó kultúra nem a gyártás. A Pfizernél a kultúra túlnyomórészt kreatív és tudományos, ahol a gyártás és a gyártási realitások kezelése és az azon való fejlesztés nincs annyira mélyen beépítve a cég folyamataiba. Következésképpen sokkal több oktatásra volt szükség, nemcsak arról, hogy mit lehet tenni egy ilyen eszközzel, hanem miért is hasznos ezt megtenni. Szerencsére a bevezetés során a közös cél egyesített a termeléstervezőket és a folyamatfelelősöket. A gyártási, technológiai korlátok a kutató csoport észrevételeinek figyelembe vételével kerültek kialakításra. Így láthatóan javult a gyártás teljesítménye. A folyamatok fontossága még élesebb, ha az ellátási lánc módszertanához közelítünk, ahol a kritikus tényező a lánc egyes láncszemei közötti kölcsönhatás. Az Opcentert (Preactor) azért választották, mert a lehető legjobb rugalmasságot és funkcionalitást biztosította ehhez a modellhez. Emellett egy intuitív felhasználói felületet is biztosított, amely könnyen társítható a tényleges üzleti igényekhez.

Az Opcentert (Preactort) használó egyes területek mindegyike kihasználja az FCS szokásos előnyeit: – optimalizált munkafolyamat minimális szűk keresztmetszetekkel, fokozott rugalmassággal és különféle, mi lenne, ha? forgatókönyvek. Ha ezeket összegyűjtjük az egységes ellátási lánc kontextusában, az összes előny meghaladja az egyes részek összegét. A Pfizer mostantól nyomon követheti az ellátási lánc minden területét, de ami még ennél is fontosabb, hogy most már láthatja az egyes kapcsolatok állapotát. Ahogy Jayne megállapítja, minden érintett tudja, mit csinál, de ami még fontosabb, tudja, miért. Kiváló példa arra, hogy mit lehet elérni, ha a technológia és az üzleti folyamatok, jelen esetben az Opcenter (Preactor) és a Pfizer együtt fejlődnek.

Globális bevezetés

Az első sikerek után a Pfizer kiterjesztette az Opcenter (Preactor) használatát az Amerikában található gyáraira is. Minden egyes gyárban a termelés tervezés külön fókuszál a

  • Hatóanyag gyártás és tesztelés
  • Dózisok készítése
  • Csomagolás

Emellett az Opcentert (Preactort) a folyamatok szinkronizálására is használják a klinikai vizsgálati folyamatok között, ami ezáltal
átláthatóságot biztosít az összes szervezeti egység között, miközben eszközt kínál az egység kapacitásainak jobb kihasználásához.

Bővebb információ:

Amennyiben érdekli a digitális gyártás és a gyógyszeripar kapcsolata, érdemes elolvasni ezt a cikket is az oltópontok szimulációjáról.

1 Response

  1. 2022.01.15.

    […] Pfizer ellátási lánc és kapacitás kezelés Opcenter (Preactor) segítségével – DIGITÁL… […]

Leave a Reply